Tag - gyalogos

Füredi András: Figyelmetlenek vagyunk!

Az elmúlt időszakban érezhetően több olyan közúti baleset történik Kecskeméten, ahol gyalogosok vagy kerékpárosok húzzák a rövidebbet. A témában Füredi András, iskolánk vezetője adott interjút a Kecskeméti Televízió Stúdiójában.

Figyelmetlenek vagyunk!

– kezdte a helyzet értékelését Füredi András.

Elmondható ez a gépjárművet vezetőkre és a kerékpárosokra is.

Az interjúban többek között szó esett a kijelölt gyalogátkelőhelyeken való szabályos közlekedésről, a kerékpárosok vizsgáztatásáról, a közlekedés közbeni zenehallgatásról és ennek veszélyeiről is, ami sok baleset forrása lehet.

Természetesen nem csak a kerékpárral és gyalogosan haladók felelősségét emelte ki Füredi András, iskolánk vezetője, említésre került a gépjárművezetők egyik “nagy kedvence”: a telefonok nyomkodása vezetés közben.

Szintén szó esett a küszöbön álló forgalmi rend változásról a belváros több utcájában: a Vágó utcán például tilos lesz a bal oldalon parkolás.

“Ez egy kecskeméti szokás volt. A KRESZ szerint egyirányú forgalmi út bal oldalán csak akkor lehet megállni, ha az autó külső széle és a jobb oldal között 5,5 méter távolság marad… tehát eddig is szabálytalanul álltak a bal oldalon a Vágó utcán a járművek!”

-elemezte a helyzetet iskolánk vezetője.

Olvastad már korábbi cikkünket a zebrák szigorúbb ellenőrzéséről?

Szigorúbb ellenőrzésre számíthatnak a kecskeméti autósok! – videóval

 

(forrás: Kecskeméti Televízió, fotó: Pixabay)

Read more...