Kinek kell részt vennie utánképzésen?

A közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény rendelkezései szerint utánképzésen kell részt vennie annak a járművezetőnek,

1.      akit a bíróság vagy a szabálysértési hatóság közlekedési szabálysértés miatt legalább 6 hónapra, illetve

2.      akit a bíróság közlekedési bűncselekmény elkövetése miatt a járművezetéstől eltiltott, továbbá

3.      akinek vezetői engedélyét a közúti közlekedési előéleti pontrendszer alapján az eljáró hatóság visszavonta.

A vezetői engedély csak abban az esetben adható vissza, ha az érintett személy igazolja, hogy az utánképzésen részt vett.

Az utánképzésen nem kell részt vennie a járművezetőnek, ha az eltiltás csak járműkategóriára vagy járműfajtára terjed ki, és az a vezetői engedély visszavonásával nem jár.

Részletek a Nemzeti Közlekedési Hatóság honlapján.

Utánképzési programok

I. program

A közlekedési képzettség hiányosságainak megszüntetésére irányuló elméleti foglalkozás, elméleti vizsga

A foglalkozások során a résztvevők utánképzésre való kötelezésének alapjául szolgáló cselekmények, valamint a vezetési próbán elkövetett, az adott csoportra nézve tipikus hibák közlekedésszakmai (jogi, vezetéselméleti, közlekedéserkölcsi, járműműszaki stb.) elemzésével, a szükséges kapcsolódó ismeretek közlésével kell a képzettségi hiányosságokat csökkenteni, s a pedagógiai (andragógia) módszereivel kell a helyes közlekedési magatartásra nevelni, a kívánatos közlekedési beállítódásokat kialakítani.
A program időtartama: 6 óra, amelyet két foglalkozásra elosztva kell megtartani.

 

II. program

A közlekedési képzettség, kultúra és magatartás hiányosságainak és hibáinak megszüntetését célzó járművezetési gyakorlati foglalkozás, gyakorlati vizsga

A felderített és a gyakorlatok közben felmerülő ? a járművezetési készségek, jártasságok és képzettség terén mutatkozó ? hiányosságokat meg kell szüntetni. A rossz beállítódásokat, szokásokat le kell építeni. A helyes magatartás kialakítása a pedagógia (andragógia) módszereivel történik.
A program időtartama: 7 óra, amelyet négy foglalkozásra elosztva kell megtartani.

 

III. program

A közlekedési szabályok megtartását célzó foglalkozás

Pedagógiai, csoportdinamikai módszerek alkalmazásával lefolytatott problémaelemzések, helyzetgyakorlatok (kommunikációs, önismereti, helyzetfelmérési, anticipációs, decentrálási, konszenzus stb.) segítségével a csoport tagjainál előforduló hibás magatartások feltárása, korrekciója, attitűd-befolyásolás.
A program időtartama: 12 óra, amelyet két foglalkozásra elosztva kell megtartani.

 

IV. program

Magatartásformálás

Dinamikus orientált csoportterápia (értelmezés, szembesítés, tanácsadás, lelkesítés), illetőleg szupportív (támogató) csoportterápia [redaptáció, szorongás oldása (konfrontáció-átélés), az életképesebb magatartás begyakorlása]. A program időtartama: 25 óra, amelyet 5 foglalkozásra elosztva kell megtartani.

 

V. program

Az ?enyhén ittas vezetők? foglalkozása

Jogi és egészségügyi ismeretközlés, valamint csoportos témacentrikus beszélgetés, pszichológiai-behavior (viselkedés) terápiás elemek.

Alkalmazásának célja: célra irányuló részleges módosítás. A program az I., a II. vagy a III. programmal együtt, annak kiegészítéseként határozható meg a kötelezett számára.
A program időtartama: 7 óra.

 

VI. program

A ?közepesen ittas vezetők? foglalkozása

Ismeretátadás, egyéni motivációk feltárása, ezek csoportdinamikai felhasználása, tréningmódszerek, korrektív-behavior (viselkedés) terápia az ivás és vezetés területeinek szétválasztására. Célja a hamis tétel megváltoztatása, önismeret növelés, önkontroll módszerekkel (negáció-tagadás, averzió ? elkerülés).
A program időtartama: 15 óra, amelyet 3 foglalkozásra elosztva kell megtartani.

 

VII. program

A ?súlyosan ittas, vagy visszatérő ittas vezetők? foglalkozása

A hibás magatartást motiváló személyiségtulajdonságok feltárása és konfrontáltatása a csoportdinamika felhasználásával, a változtatás lehetőségének felvázolása. Exploratív (feltáró) dinamikusan orientált terápia (a fókusz definiálása 1. a késztetés szintjén, 2. az elhárítási mechanizmusok szintjén); analitikusan orientált csoportterápia (a személyiség struktúrájának befolyásolása).
A program időtartama: 25 óra, amelyet 5 foglalkozásra elosztva kell megtartani.

Jelentkezzen képzéseinkre!


    Válassz tanfolyamot (kötelező)*

    Személyi igazolvány eleje

    Személyi igazolvány hátulja

    Lakcímkártya eleje

    GKI alapvizsga esetén érvényes vezetői engedély eleje

    GKI alapvizsga esetén érvényes vezetői engedély hátulja

    Meglévő GKI (2014 végétől) (csak GKI tanf. esetén)

    Igazolványkép

    Megértettem és elfogadtam az adatkezelési
    nyilvántartásban
    foglaltakat.