Árufuvarozó vállalkozói

Árufuvarozó vállalkozói (szakmai irányító) tanfolyam

A közúti közlekedés területén árufuvarozó, autóbuszos személyszállítói, illetve közforgalmú személytaxis, vagy személygépkocsis személyszállítói vállalkozás beindításához, és folyamatos működtetéséhez egy személynek rendelkeznie kell a szakmai irányítói (vállalkozói) vizsgával.

2022. május 21-étől Magyarországon ? néhány kivételtől eltekintve ? már csak fuvarozói engedéllyel tevékenykedhetnek a 2,5 tonna megengedett legnagyobb össztömeget meghaladó kishaszon-gépjárműves, díj ellenében belföldi vagy nemzetközi fuvarozást végző vállalkozások. A szabályozás korábban 3,5 tonnához kötötte az engedélykötelezettségi határt, ez változik idén májustól.

A jogszabály által előírt tevékenységi engedélyt a vállalkozás székhelye szerint illetékes közlekedési hatóság (Kormányhivatal) adja ki. A tevékenységi engedély kiváltásának több feltétele is van, ezek közül az egyik feltétel, hogy a vállalkozás szakmai irányítójának rendelkeznie kell szakmai irányítói bizonyítvánnyal. A bizonyítvány megszerzéséhez képzésen kell részt vennie, amelyhez kapcsolódóan sikeres vizsgát is kell tennie (ez a közúti árufuvarozó-vállalkozói tanfolyam).

A tanfolyamokat a megfelelő engedéllyel rendelkező képző szervek (autósiskolák) indítják, a vizsgáztatási feladatokat pedig Vizsgaközpontunk látja el.

A vizsga 3 fő részből áll:

  • számítógépes elméleti vizsga (6 vizsgatárgy kapcsán),
  • esettanulmány (válaszadás esszé formájában),
  • szóbeli vizsga (6 vizsgatárgy kapcsán).

Forrás: KAV.hu

Rendeleti háttér:

A 261/2011. (XII. 7.) Korm. rendelet rendelet 3. melléklet előírásainak megfelelő szaktanfolyam.

Kinek kell elvégezni az árufuvarozói vállalkozói tanfolyamot?

Aki belföldi vagy nemzetközi árufuvarozással foglalkozó vállalkozásnál vezető munkakört tölt be, vagy maga rendelkezik ilyen területen működő vállalkozással. A tanfolyam elvégzését, valamint a sikeres vizsgát követően a bizonyítvány érvényessége 10 évre szól.

Tudnivalók az árufuvarozói vállalkozói tanfolyamról

Az árufuvarozói vállalkozói tanfolyamon elsajátíthat minden olyan ismeretet, amely ahhoz szükséges, hogy a szabályok betartásával, így a hatósággal való összetűzések és bírságok kockázata nélkül profitábilisan üzemeltethesse vállalkozását. Az adózási, munkaügyi, pénzügyi és jogi ismereteken kívül a vezetői szereppel járó kihívásokat is megtanulhatja a tanfolyamon.

Milyen területen helyezkedhet el vele?

Az árufuvarozói vállalkozói tanfolyam elvégzését követően bármilyen szállítmányozó, fuvarozó, logisztikai vagy futárcégnél elhelyezkedhet: belföldre, az EU-n belülre, illetőleg az EU-n kívülre szállító cégeknél egyaránt. Mivel a képesítés az egész EU területén érvényes, így ezzel a végzettséggel akár külföldön is alapíthat, vagy irányíthat céget.

Jelentkezés feltételei

Az árufuvarozói vállalkozói tanfolyamra való jelentkezésnek nincs feltétele.

Szükséges okmányok

  • személyi igazolvány
  • lakcímbejelentő kártya
  • továbbképzés esetén az alapképzést igazoló árufuvarozó vállalkozó bizonyítvány

A közlekedési hatóság a közúti árutovábbítási engedélyt engedélyt ? továbbá az ahhoz tartozó engedélykivonatokat ? a gazdálkodó szervezet kérelmére adja ki abban az esetben, ha a kérelmező megfelel a 261/2011. (XII. 7.) Korm. rendeletben és az 1071/2009/EK rendeletben foglalt feltételeknek (jó hírnév, szakmai alkalmasság, megfelelő pénzügyi helyzet).

A szakmai irányító abban az esetben felel meg a szakmai alkalmasság követelményének, ha részt vesz a közlekedési hatóság által e célra engedélyezett tanfolyami képzésen, és a képzést követően eredményes írásbeli és szóbeli vizsgát tesz.

Szakmai irányítói képesítést szaktanfolyami képzés nélkül szerezhet az a személy, aki hitelt érdemlően bizonyítja, hogy 2009. december hó 4. napját megelőzően folyamatosan tíz éven keresztül szakirányú szakmai vezető beosztásban dolgozott közúti közlekedési szolgáltatási tevékenységet végző, Magyarország területén székhellyel rendelkező gazdálkodó szervezetnél. (Vizsgázni természetesen ez esetben is kell).

A szakmai irányítók részére meghatározott időszakonként továbbképzést kell szervezni, melynek célja a szabályozásban időközben bekövetkezett változások megismertetése. A továbbképzést követő vizsgáztatást a közlekedési hatóság végzi, aki sikeres vizsga esetén a vizsgázó részére továbbképzési igazolást ad ki. A szakmai alkalmasságot igazoló bizonyítvány tíz év eltelte után csak ? a tíz évnél nem régebben kiállított ? továbbképzési igazolással együtt érvényes.

A gazdálkodó szervezet szakmai irányítására kijelölt személy általában csak egyetlen gazdálkodó szervezetnél láthat el szakmai irányítói tevékenységet, Abban az esetben lehet valaki egynél több gazdálkodó szervezetnél szakmai irányító, ha a gazdálkodó szervezeteknek a székhelye és minden olyan telephelye, amelyre a kijelölt személy tevékenysége kiterjed, azonos település közigazgatási területén van. A kijelölt személy ilyen esetben is csak legfeljebb két gazdálkodó szervezetnél és összesen legfeljebb ötven jármű tekintetében lehet szakmai irányító.

Képesítések fajtái:

? alap

Ilyen képesítést kell szereznie annak a személynek, aki olyan gazdálkodó szervezetnél kíván szakmai irányítóként működni, amelyik belföldi vagy nemzetközi közúti árufuvarozást is kíván végezni, és eddig ilyen képesítése még nem volt.

? továbbképzés

Ilyen képesítést kell szereznie annak a személynek, aki olyan gazdálkodó szervezetnél kíván szakmai irányítóként működni, amelyik belföldi vagy nemzetközi közúti árufuvarozást is kíván végezni, és jelenlegi bizonyítványát 10 évvel ezelőtt szerezte.

A tanfolyam díja:

alaptanfolyam: 190.000 Ft (vizsgadíjat tartalmazza)

továbbképzés: 150.000 Ft (vizsgadíjat tartalmazza)

Egyéb költség:

Nincs

A vizsga tárgyai:

? Jogi ismeretek

? Gazdasági és pénzügyi vezetői, valamint adózási ismeretek

? Munkaügyi ismeretek

? Árufuvarozási ismeretek

? Jármű műszaki, üzemeltetési, valamint közlekedésbiztonsági ismeretek

? Vámismeretek

A vizsga tárgyanként írásbeli tesztből, esettanulmány megoldásából, valamint tárgyanként szóbeli vizsgából áll.

A továbbképzést követő vizsgán a vizsgázónak szóbeli vizsgát nem kell tennie.

Felmentések:

Mentesül az adott tárgyi (rész)vizsga alól az, aki a 261/2011. (XII. 7.) Korm. rendelet 1 sz. mellékletében megadott végzettséggel rendelkezik.

Jelentkezés:

Kérem, hogy jelentkezése esetén a tanfolyam kitöltött jelentkezési lapját juttassa el hozzánk, ill. vegye fel velünk a kapcsolatot elérhetőségeinken.

A tanfolyam indulása előtt a tanfolyam menetéről a jelentkezőknek részletes tájékoztatást adunk.

Sok éves oktatási tapasztalatunk és a korszerű technikai háttér a biztosíték, hogy a tanfolyamainkon végzett hallgatók a képzés során elsajátítják azokat az ismereteket, amelyek alkalmazásával képessé válnak a szakmai irányítói feladatok szakszerű ellátására.

A bizonyítvány megszerzéséhez szükséges vizsgát a Közlekedési Alkalmassági és Vizsgaközpont vizsgabizottsága előtt kell letenni.

További információ a www.info@furedi.eu címen, vagy a 06-20-253-9535 vagy 06-20-349-4382 telefonszámon.

Jelentkezzen képzéseinkre!

[contact-form-7 id="7916" title="Szaktanfolyamok VÁLL"]