Pénteken délelőtt átadták a a 445-ös számú északi elkerülő út 5-ös főút és az M5-ös autópálya közötti szakaszát. A 3,3 kilométer hosszú, 5,75 milliárd forintból megépült útszakasz ünnepélyes átadóján Kecskemét Megyei Jogú Város polgármesterén kívül tiszteletét tette dr. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, valamint Kecskemét két országgyűlési képviselője, dr. Zombor Gábor és dr. Salacz László is.

Az északi elkerülő most elkészült szakaszával kialakult a teljes körgyűrű, amellyel a kecskemétiek hetente 2500 áthaladó teherautó lég- és zajszennyezésétől mentesülnek.

?A kormány kiemelten kezeli a közlekedési infrastruktúra fejlesztését. A közutak építésének, korszerűsítésének minden esetben a gazdasági növekedést, a versenyképesség fokozását, és alapvetően a munkahelyteremtést kell támogatnia. A kormány fejlesztési terveinek alapvető stratégiai célja a minőségi közúthálózat hiányzó elemeinek pótlása. Arra vállalkoztunk, hogy négysávos összeköttetésekkel kapcsoljuk be a gyorsforgalmi hálózatba a ma még csak kétsávos főutakon elérhető megyei jogú városokat. Azon dolgozunk, hogy az autópályákat és az autóutakat lehetőség szerint minél nagyobb számban, és minél előbb elvezessük az országhatárokig. A kormány fejlesztési terveinek alapvető stratégiai célja a minőségi közúthálózat hiányzó elemeinek pótlása.?

-hangsúlyozta köszöntőjében Palkovics László innovációs és technológiai miniszter.

Az elkerülő az 52-es számú főút és a 441-es főút között egy lényegesen gyorsabb útvonalat biztosít.

 

(forrás és fotó)