180 nappal meghosszabbodnak a jogosítványszerzéssel kapcsolatos jogszabályi határidők

180 nappal meghosszabbodnak a jogosítványszerzéssel kapcsolatos jogszabályi határidők

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium honlapján olvasható a 2020. június 18. kiadott közleménye:

„Senkit nem érhet hátrány a közlekedési vizsgák tavaszi felfüggesztése miatt, miután az Innovációs és Technológiai Minisztérium módosítja a közlekedési képzéssel, vizsgáztatással összefüggő jogszabályi határidőket.
A járványügyi veszélyhelyzeti rendelkezésekkel összhangban 2020. március 19-től mintegy két hónapon át szüneteltek a közlekedési vizsgák. Így az érintett szolgáltatók, személyek nem tudták megszerezni, megújíttatni, meghosszabbítani a közlekedési bizonyítványokat és engedélyeket. A vizsgák május második felében a korlátozások fokozatos enyhítéséhez igazodva előbb vidéken, majd Budapesten és Pest megyében is újraindultak. Az elmúlt időszakban országszerte összesen mintegy 30 ezren vettek részt valamilyen vizsgaeseményen, a többség ?B? kategóriás jogosítvány megszerzésére törekszik. A helyszíneken elővigyázatosságból csak korlátozott számban jelenhetnek meg a vizsgázók, ennek ellenére a veszélyhelyzet előtti időszakhoz képest nem nőtt a jelentkezést követő várakozási idő.
Az átmeneti felfüggesztés következtében például a közúti járművezetők esetében is előfordulhat, hogy egyes tanulók a képzés-vizsgáztatás területén jogszabályban rögzített határidőket nem tudják tartani, így akár a teljes képzés megismétlésére kényszerülhetnének. A forgalmi vizsga elmaradása akár féléves időveszteséggel, a képzési és vizsgadíjak újbóli befizetése több százezer forintos kiadással is járhatna. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium ennek elkerülése érdekében rendezte a képzéssel, vizsgáztatással összefüggő határidőket a közúti, vasúti és vízi közlekedésben is.
Mosóczi László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár kiemelte: ?A rendeletmódosításnak köszönhetően a vizsgák szüneteltetése miatt önhibáján kívül senki nem kerülhet hátrányos helyzetbe, senkit nem terhelhet indokolatlan többletköltség és időráfordítás. A legtöbbeket érintő változás, hogy a közúti járművezető-képzési határidők, ha azok a veszélyhelyzet időtartama alatt vagy annak megszűnését követő 15 napon belül járnak le, a veszélyhelyzet megszűnését követő 180. napig meghosszabbodnak.?
(Forrás: ITM Kommunikáció)

Építő- és anyagmozgató gép kezelője, Könnyűgépkezelő, Nehézgépkezelő OKJ-s bizonyítványod van?

Építő- és anyagmozgató gép kezelője, Könnyűgépkezelő, Nehézgépkezelő OKJ-s bizonyítványod van?

Akkor van egy jó hírünk számodra!

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium engedélyével 2020. május 6-án újra elindulhattak a hatósági vizsgák, az OKJ vizsgákra viszont még nincs lehetőség.

Ha már rendelkezel OKJ bizonyítvánnyal (Építő- és anyagmozgató gép kezelője, Könnyűgépkezelő, Nehézgépkezelő), viszont újabb gép kezelésére szeretnél hatósági vizsgát tenni, akkor itt a kedvező alkalom.

Következő tervezett hatósági vizsga időpontunk: 2020. június 11., helyszíne Kecskemét.

A vizsgán járványügyi szempontból biztonságos körülményeket tudunk teremteni, ezért pl. a résztvevők száma is korlátozott. A vizsgázók számára a részvétel kötelező feltétele, a védőfelszerelés viselése. Fontos feltétel, hogy a helyszínen kizárólag azok tehetnek vizsgát, akik életvitelszerűen is az adott településen, illetve megyében élnek.

OKJ tanfolyamokat akkor tudunk indítani, amikor a felnőttképzési hatóság arra engedélyt ad.

A képzésekkel, vizsgákkal kapcsolatos változásokat azonnal közzé tesszük a honlapunkon és a Facebook https://www.facebook.com/furediautosiskola/oldalunkon!

Kérdés esetén keress minket elérhetőségeinken, kollégáink szívesen válaszolnak kérdéseidre! (e-mail: felnottkepzes@furedi.eu telefon: +36 20 277 2887

Újraindulhatnak az országban a közlekedési vizsgák és utánképzések Budapest és Pest megye kivételével!

Újraindulhatnak az országban a közlekedési vizsgák és utánképzések Budapest és Pest megye kivételével!

Újraindulhatnak az országban a közlekedési vizsgák és utánképzések Budapest és Pest megye kivételével!

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) engedélyével 2020. május 6-tól újraindulhatnak az országban a közlekedési vizsgák és utánképzések (Budapest és Pest megye kivételével). Az intézkedés a közúti, a vasúti, a hajózási és a légügyi területet egyaránt érinti, az első vizsgákat a jövő hétre szervezhetik meg.

Az ITM minisztérium Budapest és Pest megye kivételével a mai nappal visszavonta a felfüggesztésről szóló döntését.

Vidéki vizsgaidőpontokat tehát újra lehet igényelni, az első vizsgákat a jövő hétre szervezhetik meg. Egyes helyszíneken kizárólag azok tehetnek vizsgát, akik életvitelszerűen is az adott településen, megyében élnek.

Mosóczi László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár elmondta: ?A Vizsgaközpont csak azokat a vizsgákat és utánképzéseket szervezi meg, amelyek helyszínén járványügyi szempontból biztonságos körülményeket tud teremteni. A részvétel kötelező feltétele a védőfelszerelés – maszk és kesztyű – viselése. A társaság a veszélyhelyzetre tekintettel, a fertőzési kockázatok mérséklése érdekében rugalmasan kezeli az akár a vizsga napján beérkező lemondásokat is, és ilyen esetben ingyenesen biztosít új időpontot.?

A Vizsgaközpont az óvintézkedések részeként korlátozni fogja a résztvevők számát is, ami a várakozási idő növekedéséhez vezethet. A társaság vidéki ügyfélszolgálati irodáiban a járványügyi előírások betartásával ismét lehetőség nyílik a személyes ügyintézésre.

Nagyon vártuk már ezt az időpontot. Felkészültünk Ügyfeleink zökkenőmentes kiszolgálására a megszokott nyitvatartással (H-P 9:00- 16:00). A járványhelyzet visszaszorítása érdekében kérjük, ügyfélszolgálatunkat szájmaszkban keressék fel, valamint használják kihelyezett kézfertőtlenítőt.

A kialakult járványügyi helyzet miatt sokan várnak most vizsgaidőpontra ezért kérjük, legyenek türelemmel, igyekszünk mindenkinek segíteni.

forrás: Innovációs és Technológiai Minisztérium