Így változik a veszélyhelyzet idején lejáró okmányok érvényessége

Így változik a veszélyhelyzet idején lejáró okmányok érvényessége

A Magyar Közlöny 2021. december 17-n megjelent 321.számában a jogalkotók ezúttal konkrét időpontot jelölnek meg a vészhelyzet idén lejáró okmányok érvényességet illetően.

Az új szabályok szerint a magyar hatóság által kiállított, Magyarország területén hatályos,
2020. március 11. és 2020. július 3. vagy 2020. november 4. és 2022. május 31. között lejárt vagy lejáró hivatalos okmány, mint a forgalmi engedélybe bejegyzett műszaki érvényességi idő is 2022. június 30. napjáig érvényes.

A jogszabály arra is kitér, hogy a meghosszabbított érvényességi idő nem akadálya okmányaink cseréjének a már fent említett érvényességi idő lejárta előtt.

Vagyis az eddigi veszélyhelyzetek alatt érvényességüket vesztett hivatalos iratokat legkésőbb 2022. június 30. napjáig mindenkinek meg kell újítania.

A Belügyminisztérium számadatai alapján arra lehet következtetni, hogy közel 40ezren éltek a korábban a vészhelyzet

megszűnésének időpontjától számított 60 napos meghosszabbítással és halogatták az okmányirodák felkeresését. (forrás: Magyar Közlöny, Index)

Magyar Közlöny 2021. december 17., péntek 2021. évi 231. szám

  1. Lejárt okmányok érvényességének meghosszabbítása
    12. §
    (1) A magyar hatóság által kiállított, Magyarország területén hatályos,
    a) 2020. március 11. és 2020. július 3. között lejárt, vagy
    b) 2020. november 4. és 2022. május 31. között lejárt vagy lejáró

    hivatalos okmány, ideértve a forgalmi engedélybe bejegyzett műszaki érvényességi időt is – a 13. § (1) bekezdése szerinti okmány kivételével – 2022. június 30. napjáig érvényes.
    (2) Az e törvény szerinti új érvényességi időt a nyilvántartásba nem kell bejegyezni és az okmányon nem kell feltüntetni.
    (3) Az (1) bekezdés szerint meghosszabbított érvényességi idő nem akadálya az okmány (1) bekezdés szerinti érvényességi időt megelőző cseréjének.
Hogyan hat a járvány helyzet a jogosítvány megszerzésének folyamatára?

Hogyan hat a járvány helyzet a jogosítvány megszerzésének folyamatára?

A vírus helyzet miatt hozott Kormány rendeletek értelmében az autósiskolák is bezárásra kényszerültek.

Ennek következményeiről kérdezte a Kecskeméti Televízió riportere a Füredi Autósiskola és Képző Központja ügyvezetőjét, Füredi Andrást.

A KTV Kiemelő című műsorában adott interjút itt nézheted meg:

Balesetmentes közlekedést kíván a Füredi Autósiskola és Képző Központ csapata

forrás: hirös.hu

A titokzatos lány

A titokzatos lány

Cintia életében is elérkezett az idő, hogy megszerezze rég áhított jogosítványát. Ez a bájos, tehetséges kis hölgy elmondta, hogy már korábban eldöntötte, a jogosítványát csak is a Füredi Autósiskolában szeretné megszerezni. Mérhetetlen büszkeséggel töltött el minket, mikor felkereste ügyfélszolgálatunkat.

Árva Cintia a kecskeméti TE súlyemelője, EB IV. helyezett, egyéni ifjúsági és junior korosztályban országos csúcstartója. Korcsoportjának egyik legkiemelkedőbb tehetsége, többszörös magyar bajnok, aki több mint 40-szer írta át a magyar csúcslistákat. Sőt, Cintia 2018-ban részt vett a Buenos Airesben megrendezésre került Ifjúsági Olimpián, ahol negyedik helyezést ért el. Jelenleg, olimpiai kerettag, aki részt vesz a Tokio 2020 olimpiai kvalifikációban. Ez a csodálatos, tehetséges lány a hétvégi Iskolás Országos Bajnokságon junior 59 kg-ban bajnok lett, 160kg-os teljesítménnyel, és a junior valamint a női verseny legjobb versenyzője címeket is megszerezte.

Köztudott, hogy Füredi András, a Füredi Autósiskola és Képző Központ ügyvezetője a balesetmentes közlekedés elkötelezett híve. Ugyanakkor nem titkolt szenvedélye a sport és a zene. Kecskeméten évek óta pártolója különböző sportegyesületnek, sport és zenei rendezvénynek.
Mikor kiderült, hogy Cintia választása a Füredi Autósiskola és Képző Központra esett, Füredi András felajánlotta támogatását jogosítványa megszerzéshez, gratulált neki eddig elért eredményeihez és további sok sikert kívánt a jövőre nézve!

Ezúttal is köszönjük, hogy minket választott!

Új hír a vezetői engedély kiadásával kapcsolatban!

Új hír a vezetői engedély kiadásával kapcsolatban!

„A járművezetésre jogosító okmányt az elsősegélynyújtási ismeretek megszerzéséről, vagy annak megszerzése alóli mentességről szóló igazolás nélkül ki kell adni.”

A Magyar Közlöny 2020. május 21-i számában megjelent kormányrendelet szerint a járványügyi helyzetre való tekintettel az elsősegélynyújtási ismeretekről szóló igazolás nélkül is kiadható a jogosítvány, ha egyébként minden más vizsgafeltétel teljesült. – erről nyilatkozott a Kecskeméti Televíziónak Füredi András, a Füredi Autósiskola és Képző Központ ügyvezetője.

A Magyar Közlöny e hét csütörtöki számában az alábbiak olvashatók:

A Kormány 219/2020. (V. 21.) Korm. rendelete a veszélyhelyzet során a járművezetésre jogosító okmány kiadásával kapcsolatos eltérő szabályokról:

…1. § A járművezetésre jogosító okmányt – a közúti közlekedési igazgatási feladatokról, a közúti közlekedési okmányok

kiadásáról és visszavonásáról szóló 326/2011. (XII. 28.) Korm. rendelet 13. §-ától eltérően – az elsősegélynyújtási

ismeretek megszerzéséről vagy annak megszerzése alóli mentességről szóló igazolás nélkül ki kell adni.

  1. § (1) Ez a rendelet – a (2) bekezdésben foglalt kivétellel – a kihirdetését követő napon lép hatályba.

(2) A 3. § az e rendelet kihirdetését követő tizenötödik napon lép hatályba.

  1. § A Kormány e rendelet hatályát a veszélyhelyzet kihirdetéséről szóló 40/2020. (III. 11.) Korm. rendelet szerinti

veszélyhelyzet megszűnéséig meghosszabbítja.

A rendeletről részletesen itt tájékozódhatsz: https://magyarkozlony.hu/dokumentumok/2f5c49a2ab4af22c9a45940f431751a755f24d1e/megtekintes

Természetesen egy korábbi rendelet alapján, az járványügyi előírásokat betartva a tantermi képzés engedélyezett, így az elsősegélynyújtó tanfolyamok is. (pontos időpontokról ügyfélszolgálatunkon lehet tájékozódni).

(forrás: Kecskeméti Televízió, Magyar Közlöny)

Balesetmentes közlekedést kíván a Füredi Autósiskola és Képző Központ!