Már-már közhelyesnek tűnő, azonban mindenképpen hasznos tényekre világított rá Varga Balázs rendőr alezredes az automotor.hu oldalnak adott interjújában a téli közlekedés kapcsán. Összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat a hideg időben való vezetésről.
A tanulságot már az elején fontos levonnunk: a téli vezetés egyik legnagyobb ellensége a türelmetlenség. Türelmetlenség az autóinkkal és a közlekedésben résztvevőkkel szemben. Lássuk a leggyakoribb hibákat, amiket a gépjárművezetők elkövetnek a hideg idő beköszöntével.
Minek nekem téligumi?
A legfelelőtlenebb kérdés, amit az ember saját magának feltehet. Szakértők egyöntetű véleménye szerint, ha a levegő hőmérséklete tartósan 7°C alá csökken elengedhetetlen a téli gumiabroncsok használata. A kifejezetten hideg évszakra tervezett abroncs lényegesen jobb tapadást biztosít, és nagyobb biztonsággal autózhatnak az emberek. A miheztartás végett: havas útfelületen 35 km/h sebességről 5 km/h sebességre fékezve a téli gumiabroncsokkal a féktávolság nagyságrendileg 15 méter, míg nyárigumival több, mint 42 méter. Ehhez kár is bármit hozzáfűzni.
Szintén okos dolog a hólánc bekészítése az autóba, sőt alkalmanként kötelező is lehet. A hóláncot a hajtott tengelyen lévő kerekekre kell felhelyezni. Emellett, ha valaki hosszú útra indul, nem árt takarót, téli ruházatot, lapátot, vontatókötelet, valamint némi élelmiszert és folyadékot magával vinnie.
Majd menet közben leolvad a jég és a hó!
Nem, nem, nem és negyedszer is nem! A téli időszakban a reggeli indulásnál mindenki adjon magának pár percet arra, hogy az autóját a közlekedésre alkalmas állapotba hozza! Lefagyott szélvédővel, vagy több centi magas hótakaróval elindulni rendkívül balesetveszélyes. Mindenképp érdemes bekészíteni az autóba jégoldót, jégkaparót, esetleg egy kisebb seprűt, hiszen ezekkel pikk-pakk megtisztíthatjuk az autónkat. Mindemellett a járművek szempontjából sem egészséges az azonnali indulás, érdemes 1-2 percet várni. hogy mindenhova elérjen az olaj, mielőtt mozgásba lendül az autó.
Ne vezess megszokásból!
Hidd el, mindenki elhiszi, hogy az utak királya vagy, és egyes útvonalakon már csukott szemmel is végig mennél, azonban ezt télen ne alkalmazd! Ilyenkor gyakorta nem várt akadályok, jelenségek csöppenhetnek az utadba, ami némi figyelmetlenséggel könnyen bajhoz vezethet! Válaszd meg helyesen a sebességet, a követési távolságot, és fogd meg két kézzel azt az átkozott kormánykereket, ez nem egy ?Halálos iramban? film.
A ködlámpa még mindig nem indokolt!
Sem a ködlámpa, sem a ködzáró fény nem válik indokolttá téli időszakban. Ezek használata zavaró lehet más sofőrök számára, megint csak egy baleseti forrás. Ezzel kapcsolatban a KRESZ valóban nem fogalmaz teljesen pontosan: a közúti közlekedés nagykönyve csupán annyit ír, hogy ködfényszórót és hátsó helyzetjelző ködlámpát abban az esetben szabad használni, ha a látási viszonyok ezt indokolják. Viszont a Közlekedési, Hírközlési és Építésügyi Minisztérium vonatkozó rendelete alapján az első ködfényszóró lámpa arra szolgál, hogy köd, hóesés, felhőszakadás vagy porfelhők esetén javítsa az úttest megvilágítását, míg a hátsó ködlámpa célja, hogy sűrű köd esetén észlelhetőbben jelezze hátrafelé a jármű jelenlétét. Normál látási viszonyok között, lakott területen belül, továbbá lassan haladó forgalomban, illetve álló helyzetben tilos a ködlámpák használata.